Ojeriza, félelem vagy agresszió? Hogyan értsük meg a Fila viselkedését?

A Fila Brasileirót nem lehet úgy megérteni, hogy az ojerizát kihagyjuk. De azt sem lehet felelősen kijelenteni, hogy minden idegenekkel szembeni nehéz viselkedést egyszerűen ezzel az egy szóval magyarázunk meg.

Az ojerizát van, aki félelemnek, mások agressziónak nevezik. Van, aki pedig büszkeségként tekint minden morgásra vagy kitörésre, mondván: „ilyen egy igazi Fila”. Pedig az ojeriza, a félelem és az agresszív viselkedés nem ugyanaz.

A különbség megértése azért fontos, mert egy ekkora kutyánál nemcsak a fajta megítéléséről van szó. A kutya, a gazda és a környezet biztonsága is múlhat rajta.

Sita, a Fila Brasileiro az autó nyitott ablakánál
Sita – Braganza do Hungaro

Mit jelent valójában az ojeriza?

Az ojeriza portugál szó, amelyet leggyakrabban idegenekkel szembeni ellenszenvnek, bizalmatlanságnak vagy természetes tartózkodásnak fordítanak. A Fila Brasileiro egyik legismertebb fajtajellege.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kutyának minden idegenre rá kell támadnia.

Az „ojerizás” Fila nem vágyik idegenek érintésére és közelségére. Nem feltétlenül akar barátkozni, simogatást kérni vagy lelkesen üdvözölni azt, akit nem ismer. Megfigyel, távolságot tart, és ha valaki ezt a távolságot nem tartja tiszteletben, világosan jelezheti az ellenkező szándékát.

Az ojeriza megjelenhet egyszerű elfordulásban, távolodásban, feszesebb testtartásban, figyelésben vagy az érintés visszautasításában. Erősebb helyzetben morgás is lehet belőle. Ezek a jelzések azt mondják: „ne gyere közelebb”.

Az ojeriza nem egyenlő azzal, hogy a kutya minden helyzetben elveszíti az önuralmát.

Az ojeriza nem kiélezett elvárás. Nem attól jobb Fila egy Fila, hogy látványosabban vagy hamarabb támad.

Mi a különbség a félelem és az ojeriza között?

Kívülről nézve a két viselkedés néha hasonló lehet. A félő kutya is elkerülheti az idegent, moroghat, ugathat vagy akár támadhat, ha sarokba szorítva érzi magát.

A különbséget nem egyetlen mozdulatból kell megállapítani. Az egész kutyát és az egész helyzetet kell nézni.

A félelemmel küzdő kutya gyakran menekülni szeretne. Teste összehúzódhat, farkát behúzhatja, remeghet, kapkodhat, vagy nehezen tud megnyugodni akkor is, amikor a veszély már elmúlt. Egyes kutyák lefagynak, mások hangosan próbálják távol tartani maguktól azt, amitől félnek.

Egy stabil idegrendszerű, erős ojerizával rendelkező Fila ezzel szemben nem feltétlenül fél az idegentől. Egyszerűen nem akar kapcsolatot vele. Éberen figyelhet, megtarthatja a számára biztonságos távolságot, és közben képes maradhat a gazdájára is figyelni.

Természetesen a kettő együtt is jelen lehet. Egy Fila lehet „ojerizás”, és emellett bizonyos helyzetekben félhet is. A fajtatulajdonságra azonban nem szabad ráfogni a bizonytalanságot, a pánikot vagy a rossz tapasztalatok következményeit.

Az agresszió sem ugyanaz

Az agresszió nem egyetlen érzés és nem önálló jellemvonás. Viselkedés, amelynek sokféle oka lehet.

A kutya moroghat, odakaphat vagy támadhat félelemből, fájdalom miatt, területvédelemből, frusztrációból vagy azért, mert korábban megtanulta, hogy ezzel tudja távol tartani magától az embereket.

Ezért önmagában az, hogy egy kutya agresszív viselkedést mutatott, még nem mondja meg, mi történt benne. Az okot, a helyzetet és az előzményeket is meg kell érteni.

A Fila ojerizája bizonyos körülmények között vezethet fenyegető viselkedéshez, különösen akkor, ha az idegen figyelmen kívül hagyja a kutya jelzéseit és tovább közeledik. De az ojeriza nem állandó támadási szándék.

A „megharapta, mert Fila” nem elfogadható magyarázat. A fajta sajátosságainak ismerete éppen arra való, hogy a gazda előre lássa és megelőzze a veszélyes helyzeteket.

Milyen egy stabil Fila?

A stabil Fila nem feltétlenül barátságos mindenkivel. Nem kell annak lennie.

Lehet határozottan tartózkodó, miközben nyugodt és kiszámítható marad. Észreveszi az idegent, figyelemmel kíséri, de nem esik kétségbe pusztán a jelenlététől. Ha megfelelő távolságot kap, képes megnyugodni, és nem keresi folyamatosan a konfliktust.

A váratlan helyzetek után vissza tud rendeződni. Nem ragad benne hosszú időre az izgalmi állapotban, és a gazdája képes vele kapcsolatot tartani.

Számomra a stabilitás nem azt jelenti, hogy a kutya mindent eltűr. Inkább azt, hogy van talaj a lába alatt. Tudja, kihez tartozik, bízik a gazdájában, és a viselkedése nem válik kiszámíthatatlanná minden új helyzetben.

Az ojerizának is több arca lehet

Az én kutyáim között is voltak különbségek.

Rumba nyitottabb, életvidámabb természetű volt, Coral pedig rendkívül erős ojerizával rendelkezett. Ettől egyikük sem volt kevésbé Fila. Nem egyforma személyiségek voltak, ahogyan egy alomban született kutyák sem lesznek teljesen egyformák.

Az ojeriza erőssége kutyánként változhat. A különbséget nem az dönti el, hogy melyikük mutatja látványosabban az idegenek elutasítását, hanem az, hogy a viselkedésük mennyire stabil, érthető és kezelhető.

Egy nyitottabb Fila nem feltétlenül rosszabb Fila. Egy erősebb ojerizájú pedig nem automatikusan értékesebb. A Fila belső értékeit összességében kell vizsgálni: idegrendszer, temperamentum, ojeriza, ítélőképesség és döntéshozatal. Szorosan kötődik a gazdájához és mindent hozzá mér, de képesnek kell lennie önállóan döntéseket hozni, függetlenül a gazdájától.

Mit nem szabad ojerizának nevezni vagy azzal összekeverni?

Nem tartom helyesnek az ojeriza megnyilvánulásának nevezni vagy azzal összekeverni:

  • az általános bizonytalanságot és pánikszerű félelmet;
  • a válogatás nélküli támadási kísérleteket;
  • a gazdával vagy a családdal szembeni megmagyarázhatatlan agressziót;
  • azt, ha a kutya hosszú időn keresztül képtelen megnyugodni;
  • a fájdalom vagy betegség miatt hirtelen megváltozott viselkedést;
  • a temperamentumteszteket.

Ha egy kutya viselkedése hirtelen megváltozik, először egészségügyi okot is keresni kell. A fájdalom, egy neurológiai probléma vagy más betegség ingerlékenységet és agresszív viselkedést is okozhat.

Az ilyen változás nem „előbújó ojeriza”, hanem figyelmeztetés, amelyet komolyan kell venni.

A szocializáció célja nem az, hogy mindenki megsimogathassa

Gyakran hallani, hogy ha egy Fila kölyök sok emberrel találkozik, később mindenkivel barátságos lesz. Ez nem ilyen egyszerű, és nem is ez a cél.

A jó szocializáció nem a fajta természetének megváltoztatását jelenti. Arra tanítja meg a kutyát, hogy a világ változatos, új helyzetekkel találkozik és növeli az élettapasztalatát.

A kölyök lásson különböző embereket, helyeket, járműveket és hétköznapi helyzeteket, de ne kényszerítsük kapcsolatba mindenkivel. Ne adjuk kézről kézre, és ne engedjük, hogy idegenek akarata ellenére fölé hajoljanak vagy simogassák.

Egy Filának nem kell szeretnie az idegeneket. Azt kell megtanulnia, hogy megfelelő távolságból elviselje a jelenlétüket, miközben bízhat a gazdája döntéseiben.

A semlegesség sokkal értékesebb cél, mint a kikényszerített barátságosság.

A gazda felelőssége

Az ojerizát nem elég elfogadni. Felelősen kezelni is kell.

Ez biztonságos kerítést és kaput, átgondolt vendégfogadást, megfelelő pórázt, biztos irányíthatóságot és szükség esetén megtanított szájkosárhasználatot jelent.

Egy Fila gazdájának nem szabad olyan helyzetet teremtenie, amelyben az idegen és a kutya majd „eldöntik egymás között”, mi történik. Nem az idegen feladata, hogy értse a kutyát. A gazda feladata, hogy megelőzze a konfliktust.

A szájkosár sem szégyen és nem büntetés. Megfelelően megtanítva egyszerű biztonsági eszköz lehet állatorvosi vizsgálatnál, utazásnál vagy más szokatlan helyzetben.

A valódi kontroll nem azt jelenti, hogy a kutya már támad, mi pedig megpróbáljuk visszatartani. Sokkal inkább azt, hogy előre gondolkodunk, és nem engedjük kialakulni azt a helyzetet, amelyben erre szükség lenne.

A tenyésztő szerepe

A viselkedést a genetika, a korai tapasztalatok, a nevelés és a környezet együtt alakítja.

A tenyésztő felelőssége ezért nem ér véget azzal, hogy a kutya rendelkezik ojerizával. Stabil idegrendszerű, kiszámítható kutyákra kell törekednie, és őszintén kell látnia a különbséget a kívánatos fajtajelleg és a bizonytalanság között.

A rossz idegrendszert nem szabad erős ojerizaként dicsérni. Ugyanígy a gazdának sem szabad azt gondolnia, hogy megfelelő neveléssel minden öröklött hajlam eltüntethető.

Öt kérdés, amely segíthet megérteni a kutyát

Ha bizonytalanok vagyunk abban, mit látunk, érdemes végiggondolni:

  1. Képes-e a kutya megfelelő távolságból nyugodtan megfigyelni az idegent?
  2. Megnyugszik-e, amikor az idegen eltávolodik?
  3. Kapcsolatban marad-e a gazdájával, vagy teljesen kizárja a külvilágot?
  4. Előre olvashatók-e a jelzései?
  5. Fokozatosan alakult ki a viselkedés, vagy hirtelen változott meg?

Egyetlen válasz alapján nem lehet diagnózist felállítani. Ha a viselkedés veszélyes, hirtelen megváltozik, vagy a gazda nem tudja biztonságosan kezelni, állatorvos és megfelelően képzett viselkedési szakember segítségére van szükség.

Megérteni, nem romantizálni

Az ojeriza a Fila Brasileiro különleges és meghatározó tulajdonsága. Nem hiba, amelyet mindenáron el kell tüntetni, de nem is mentség minden viselkedésre.

Aki Filával él, annak tiszteletben kell tartania a kutya határait, miközben gondoskodik arról, hogy ezek a határok másokat ne veszélyeztessenek.

A stabil Fila nem feltétlenül engedi közel magához az idegent. De nem is egy állandóan kiszámíthatatlan kutya. Erős, magabiztos, a családjához mélyen kötődő társ, akinek a bizalmát nem lehet kierőszakolni.

Az ojerizát nem az mutatja meg, milyen könnyen támad a kutya, hanem az, hogyan tud idegenek jelenlétében is önmaga maradni, és a gazdája mellett kezelhető maradni.


Kapcsolódó oldalak: